Van-e összefüggés a egészséges szem és a megfelelő alváshigiénia között? A kérdés tulajdonképpen költői, hiszen a válasz egyértelműen: igen. Az alvás hiánya, vagy a...
Ez a nyár remélhetőleg már jobban fog hasonlítani a korábban megszokottakhoz, és lesz lehetőségünk nyaralásra, utazásra, kikapcsolódásra. Bárhová is vezessen az utunk, - vízen,...
Az úgynevezett sofőrlencsék általában az őszi időszakban szoktak terítékre kerülni, hiszen a ködös-esős időben sokkal veszélyesebb az utakon tartózkodni, mint máskor – gondolhatnánk legalábbis....
Idén a nyár nagyon nehezen indul: miközben fejben már a tengerparton napozunk, szinte folyamatosan halljuk az eső kopogását valahol. Arra gondoltunk, elrepítünk titeket a...
Több, mint egy év távlatából elmondhatjuk, hogy tapasztalatunk szerint, a koronavírus a szemüvegviselési szokásokon is nyomot hagyott. Összegyűjtöttük azt az 5 dolgot, melyek számunkra...
Az igazi tavasz sokakat kicsalogat a természetbe, a jó levegőre, nemcsak sétálni, kirándulni, de sportolni is. Örök kérdés, hogy mit viseljünk szabadtéri mozgáshoz: kontaktlencsét...
Sziasztok! Itt a május, elvileg visszamehetünk a suliba, erre a bő egy hónapra, és végre találkozhatok a barátaimmal, nemcsak chaten tudunk dumálni. Tudom, hogy...